Etyeki borvidék

Borvidékről

Etyek-Buda borvidék

Kevés olyan főváros akad a világon, ahol a szőlőnek és bornak olyan komoly szerepe volt – és maradt – évszázadokon keresztül, mint a mai Budapest. Ami ma szerves részét képezi a városnak – például a Gellért-hegy és a Tabán – nem is olyan régen még termő szőlőt jelentett. A sokszor megénekelt „Sashegyi Veres” – kadarka és vadfekete szőlők bora – ma már csak irodalmi emlék, de a kissé távolabb költözött borvidék remek adottságai így is megmaradtak. Etyek, Pázmánd, Velence környéke változatos borkínálatot mutat, mind egyéni és árnyalt képet adva a főváros környékének adottságairól.

Forrás: https://bor.hu/borregiok/felso-magyarorszag/etyek-buda

TERMESZTETT SZŐLŐFAJTÁK ÉS JELLEMZŐ BORSTÍLUSOK

Az Etyek-Budai borvidék elsősorban fehérbortermő terület. Legnagyobb területen chardonnay-t és Irsai Olivért találunk, de a szürkebarát, sauvignon blanc, olaszrizling, zöldveltelini, Müller-Thurgau és a rajnai rizling is jelentős mennyiségben terem. Noha a kékszőlők nem voltak soha nagy mennyiségben jellemzőek a borvidékre, a pinot noir ma már nem kizárólag pezsgőalapborként készül a pincékben – összesen 117 ha van belőle.
A borvidék hagyományos fajtái a piros szlankamenka, mézesfehér, ezerjó, szerémi zöld, kövidinka voltak. Etyek „legősibb” szőlőfajtája a német eredetű Schlamper, azonban ez minőségi borok készítésére nem igazán volt alkalmas.

Az Etyek-Budai borvidék talaja nem kedvez a markáns, nagyon karakteres borok kifejlődésének, de boraiban az izgalmas savak egész palettáját nyújtja. Talán ez is az oka annak, hogy a hazai pezsgőgyártás legkiválóbb alapborait Etyek határában szüretelik. Az etyeki borstílus hűen követi az elegáns, nem túl testes, száraz reduktív borok divatját.
Az egykori Velencei borvidék hírét fogják talán feltámasztani az újabban palackozott pázmándi borok, azé a tájét, amelynek nadapi vörösbora már a XVI. században messze földön híres volt. Adottságai kiválóan alkalmasak pezsgő alapbor készítésére is. A kékszőlők közül úgy tűnik, a pinot noir igencsak jól érzi magát a borvidéken, utóbbi négy-öt évjáratunk már erről győzi meg a borfogyasztót. Magyarország egészét tekintve talán itt találjuk meg leginkább azt a kedves és egyben elegáns pinot noir stílust, amit a legjobbak között emlegethetünk.
A termelők egy része néhány éve meg is határozta a borvidék követendő stílusát és identitását ehhez kötné. Alapja a chardonnay – sauvignon blanc – pinot noir hármasa, komoly minőség száraz csendes borokban és pezsgőben megvalósítva.

Forrás: https://bor.hu/borregiok/felso-magyarorszag/etyek-buda

 

LÁTNIVALÓK A BORVIDÉKEN

 

Az Etyek-Budai borvidék egykoron egészen mást jelentett, mint napjainkban és a teljes budai hegyvidék hozzá tartozott. Napjainkban a budai jelző inkább tisztelgés a múlt előtt, az etyeki pedig a valódi tartalmat fejezi ki. Ezzel együtt, ha borturizmusról van szó, nem maradhat ki egyetlen terület sem, ami hivatalosan a borvidék része…

Merthogy a XII. kerület egyes részei bizony ide tartoznak, így aki felül a fogaskerekűre és felmegy a Normafára, netán libegővel a János-hegy aljába és innen felsétál a kilátóhoz, akaratlanul is borturistává válik. A dolog persze nem ilyen egyszerű, de a borvidék valódi bortermelőitől sincsen messze, aki erre a vidékre téved. Más a helyzet a főváros XXII. kerületével, Budafokkal! Az egykori borvárosnak már kevés nyoma akad, legalábbis ami a szőlőket illeti, azt benőtte a város. De a pincék még megvannak! Nem véletlen, hogy több pezsgőpincészetnek és borászatnak is van itt pincéje, ami tökéletes az érlelésre, de a borturistákra is épít a kerület. Hiszen elindították a Budafoki Pincejáratot, megkönnyítve szezonban az érdeklődők kijutását Budafokra a belvárosból, illetve a Bornegyed Budafok magazint és honlapot, hogy tájékoztassák őket a programokról, látnivalókról, mint akár a Törley-kastély és mauzóleum.

Tipp: A szakma tudja, de hátha a borturistákat is érdekli. Ha valaki középfokon szeretne borásznak tanulni, azt is Budafokon teheti meg, beiratkozva a Soós István szakgimnázium valamely képzésére.

Kilépve a fővárosból Budakeszi a következő borvidéki település, ahol a Vadaspark a felkapott látnivaló. Ha innen Budaörs és a repülőtér felé megyünk tovább, máris keresztülmegyünk az egykor hatalmas szőlőterületeken. Csodás túrákat lehet innen tenni a főváros irányába elterülő sziklás dombvidéken! Ellenkező esetben tarthatunk Telki irányába is, a szomszédos Budajenő ma már szinte egybeépült Telkivel, pincesorán ma is készülnek borok, temetőkápolnája pedig az Árpád-kor óta felszentelve áll. Ebben az irányban az utolsó borvidéki település Tök, ahová Perbál érintésével juthatunk el.

Tipp: A szomszédos Tinnye és Piliscsaba között félúton, közvetlenül az út mellett áll az a büfékocsi, ahol a nagy sikerű Üvegtigris filmet forgatták. A mögötte lévő Garancsi-tó körül jól esik a séta.

Ha koccintottunk és kóstoltunk Tökön, feltétlenül keressük fel Zsámbékon a romtemplomot, ezt az 1220-ban épült későromán-koragótikus bazilikát, melynek kertjében nyaranta színházi előadások és felolvasó estek zajlanak hatalmas sikerrel. Végül Páty felé visszakanyarodhatunk Budakeszire, de el ne felejtsünk megállni a hangulatos pátyi pincesoron egy fotóra és egy habos kávéra az egyik pincében kialakított kávézóban!

A borvidékhez tartozik Felcsút és Alcsútdoboz is, utóbbi az arborétumról és az egykori főhercegi kastély homlokzatáról nevezetes, előbbi pedig a Makovecz által tervezett Pancho Arénáról. A kettőt ma kisvasút köti össze. Biatorbágyon ámuljunk el a viadukt magasságán (nem elfeledve a történelem első hazai terrorcselekményét és az elkövetőt, Matuska Szilvesztert), de a környéken gyalogtúrázni is érdemes, a Nyakas-kő, a Szily-kápolna vagy a kálvária felkeresése mind csodás program. A kirándulást érdemes Etyeken zárni, ahol a Korda Filmstúdió állandó kiállítása mellett szokott érdekes programokat is meghirdetni, de a borászatok és a minden évszakban zajló borfesztiválok is folyamatosan gondoskodnak róla, hogy ne unatkozzunk. A tabajdi Mezítlábas Park a cipő nélküli világ és a talppal észlelés varázslatos helye!

Tipp: Etyeken keressük a kis pincéknél is a pezsgőt, mert a helyi borászok nem titkolt célja, hogy visszahozzák az etyeki pezsgőt a mindennapokba!

Válon a középkori torony, az Ürményi mauzóleum, a romos kastély és az ország kilencedik legnagyobb temploma késztet megállásra, no meg iskolás korunk emlékei Vajda János költőről, aki megénekelte a váli erdőt. A martonvásári Brunszvik-kastélyt a helyi Beethoven legenda, a kastélykert és persze a (Tudor stílus) kinézete miatt érdemes felkeresni, a park bejáratával szemben található Óvoda Múzeumot pedig mosolyra késztető tárlata miatt.

Végezetül a Velencei-tóhoz jutunk, melynek környéke szintén a borvidék része. A tavon vitorlázni (például Agárdon a VVSI-ben) és evezni is lehet, no meg strandolni és fürdeni, körbe is lehet kerékpározni, de van itt egyéb látnivaló is, mint Pákozdon a Katonai Emlékpark, a Velencei-hegység ingókövei, vagy a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum, a Bence-hegyi kilátó, a Gárdonyi Géza Emlékház Agárdon, a Velencei madárrezervátum vagy a Pákozd-Sukorói Arborétum.

Forrás: https://bor.hu/borregiok/felso-magyarorszag/etyek-buda

Kicsiben nagyot alkotni

Elmúlt már 18 éves?

Gervai János Pincészet